2018-as beszámoló

2019.06.05, 06:43 Judo
Ez történt 2018-ban.

Az év legjelentősebb eredményét a Tel-avivi Európa-bajnokságon Pupp Réka érte el, V. helyezésével, míg Csoknyai László a VII. helyen zárta a versenyt.

Az U23-as Európa-bajnokságon Réka a dobogó II. fokára állhatott fel.

Felnőtt Országos Bajnokságon Bor Barna és Pupp Réka címvédést hajtott végre, míg Csoki és Windischmann Bence bronzérmet szerzett.

A fiatalabbak Országos Bajnokságán szereztek érmet, helyezést Hornyánszki Lilla, Tengölics Tamás, Veres Marcell, Mittler Milán, Tóth Barna, Petrik Hanna, Szabó Rita, Száraz Csenge.

Bor Barna megnyerte az abszolút magyar bajnoki címet.

Örömteli kitüntetés volt, hogy a Magyar Judo Szövetség az év edzőjének Hangyási László mesteredzőt választotta, míg az év férfi judosa Csoknyai László lett.

Két nagy rendezvényünk volt 2018-ban: a Junior Atom Kupa, ahol 4 kontinens 362 judosa versenyzett az érmekért és a Diák Atom Kupa, ahol 5 ország 867 versenyzője lépett tatamira.

Évzárásként a kicsiknek megrendeztük a hagyományos Mikulás Kupát.

 

A 2018-as évbe azzal az örömhírrel vághattunk bele, hogy megszületett az előző év legjobb mesterének és legjobb férfi versenyzőjének az eredménye: Hangyási László mester az év judoedzője, míg tanítványa Csoknyai László az év férfi judo versenyzője címet szerezte meg a Magyar Judo Szövetség versenysport bizottságának döntése alapján.

Néhány héttel a kitüntetés után Csoknyai László imponáló fölénnyel utasította maga mögé a 81 kg-os súlycsoport versenyzőit a győri évadnyitó ORV-n.

Ezt követte sok-sok korosztályos érem, diákolimpiai dobogós helyezések, valamint eredményes részvétel a hazai-, és nemzetközi meghívásos versenyeken.

Legjobbjaink közül hárman Csoknyai László, Cirjenics Miklós és Pupp Réka Jekatyerinburgban és Antalyaban hangolódtak a tel-aviv-i felnőtt Európa-bajnokságra. Csoknyai és Cirjenics hetedikek lettek az orosz nagyvárosban, míg Pupp Réka érmet szerzett az antalyai Grand Prix-n, valamint két férfi versenyzőnk is értékes ötödik helyeket gyűjtöttek be ugyanitt.

A nemzetközi megmérettetések közé beékelődött a Felnőtt Országos Bajnokság, ahol Bor Barna és Pupp Réka címvédése mellett Csoki és Windischmann Bence szereztek egy-egy bronzérmet.

A tel-aviv-i Európa-bajnokságon kicsin múlott a dobogóra lépése Rékának, egy pillanatnyi figyelmetlenség elég volt a vereséghez, így ötödik helyen végzett, míg Csoknyai Lacinak két győzelem és két vereség után az Európa-bajnoki hetedik hely jutott. A zárónapon tatamira lépő Cirjenics Miklós egy vereség és egy győzelem után nem jutott be a legjobb nyolc közé.

A nyári Junior Atom Kupáig bezárólag hétvégéről hétvégére utaztak fiataljaink a különböző megmérettetésekre, és rendre érmekkel zárták a versenyeket.

A júliusi Atom Kupán négy kontinens 362 judósa versengett az érmekért, helyezésekért. A magyar válogatott tagjai összesen 11 érmet gyűjtöttek, közülük három versenyzőnek aranyérmet akasztottak a nyakába. A rangos viadalt követően nemzetközi edzőtáborral folytatták a felkészülést a sportolók.

A nyár az utánpótlás korúaknál edzőtáborokkal, a felnőtteknél Grand Prix viadalokkal folytatódott, hiszen Pupp Réka számára még vissza volt az év egyik legfontosabb versenye az U-23-as Európa-bajnokság. A hazai rendezésű megmérettetésen, melynek Győr városa adott otthont, nagy örömöt szerzett a paksi 52 kg-os kiválóság mindannyiunknak. Egészen a döntőig verekedte magát, ahol nagy csatában, kiélezett küzdelemben maradt alul nagy riválisával, az izraeli színekben judózó Temelkovával szemben. Ezzel az Európa-bajnoki ezüstérmével szerezte meg szakosztályunk legszebb eredményét a 2018-as esztendőben.

Réka nem ült a babérjain az Európa-bajnokságot követően, hiszen Taskentből egy ötödik hellyel, míg Hágából egy bronzéremmel tudott hazatérni. A hágai Grand Prix-n a csuklósérüléssel bajlódó Cirjenics Miklós is éremért küzdött, de végül az ötödik helyen zárt.

Az év hátralévő részére korosztályos országos bajnokságokon szereztek érmeket, helyezéseket fiataljaink Hornyánszki Lilla, Tengölics Tamás, Veres Marcell, Mittler Milán, Tóth Barna, Petrik Hanna, Szabó Rita és Száraz Csenge révén.

Decemberhez közeledvén diákolimpiai díjátadón vehettek részt utánpótlás korú versenyzőink. Érmeiknek köszönhetően díjat vehettek át: Petrik Hanna, Czibula Bernát, Tóth Zsombor, Száraz Csenge, Hornyánszki Lilla, Tóth Barna, Komlósi Csongor, Veres Marcell és Kerepesi Amira.

Decemberben nagy sikerrel rendeztük meg ismét a Mikulás Kupát, valamint tizenöten eredményes övvizsgát tettek Baján.

Bor Barna abszolút magyar bajnoki címe, valamint a kínai Kuangcsou-ban megrendezett World Masters zárta a 2018-as versenyszezont. Mindkét paksi indulónk, Pupp Réka és Cirjenics Miklós is a legjobb nyolc közé jutásért szenvedtek vereséget.

Összegezve elmondható, hogy az eddigiekhez hasonlóan ez az év sem múlt el világverseny érem és szép utánpótlás eredmények nélkül.

A munka megy tovább, hiszen 2019 tavaszától minden megszerzett pont még nagyobb súllyal szól bele az olimpiai kvalifikációs ranglistába.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%