12 pontos vereség Törökországban

2013.11.12, 21:18 Kosárlabda


 

75:63-ra kikapott az Atomerőmű SE Törökországban a Royal Hali Gaziantep együttesétől az EuroChallenge Kupa második játéknapján. A piros kékek közül Jarrod Jones volt a legeredményesebb, aki 15 pontot szerzett a mérkőzésen.

Az első forduló két győztese csapott össze Törökországban a Gaziantep- Atomerőmű SE mérkőzésen az EuroChallenge Kupa B csoportjának második fordulójában. Dzunics Branislav az ASE trénere a meccs előtt szoros eredményt várt, ennek megfelelően kezdett a piros kék gárda. Az Atom az első 10 percben végig vezetett, ugyan csak pár ponttal, de végig a vendéglátó előtt tartott. 18:20 állt a táblán a periódus lefújásakor. A második etap felénél átvette az előnyt a vendéglátó, de a paksiak tapadtak riválisukra. 34:33-mal zárult a félidő. A nagyszünetig Vaughn 8, Kovács Ákos, McGruder és Tóth Ádám 6 pontott tett a közösbe, míg Szabó Zsolt 5 lepattanót szerzett.

A térfélcsere után Bremer triplája megadta a hazai alaphangot, a törökök folyamatosan növelték előnyüket. 2:42-vel a szakasz vége előtt 53:43 volt az állás. Az ASE kapaszkodott ugyan, de Akpinart és Stevicet szinte lehetetlen volt tartani. A záró negyedre 8 egységnyi hazai előnnyel fordultak a felek, Vaughn 11, Jones és Kovács Ákos 9 pontnál tartott ekkor. Az utolsó periódus elején sokáig nem találtak gyűrűbe a játékosok, csak Jones két büntetője és a túloldalon Bremer hármasa volt pontos. Peregtek a másodpercek, de az Atom nem tudott közelíteni, elsősorban a sok célt tévesztett dobás miatt. McGruder és Kovács duplájáival aztán mégis látótávolságon belülre került a Dzunics gárda, 5 pontos differenciánál hazai időkérés következett. A pauza után magára talált a Gaziantep 68:59-nél a paksi tréner rendelte magához övéit, 4:27 volt vissza ekkor a találkozóból. A végjátékban aztán már nem tudott újítani az ASE, a kék fehérek kézben tartották a meccset. Az összecsapáson hiába szerzett a piros kék együttes 22 támadólepattanót és összességében 10-zel többet riválisánál, a második félidőben pontosabban játszó török egylet 12 egységgel megnyerte a mérkőzést.
A végeredmény: Royal- Hali Gaziantep- Atomerőmű SE 75:63.

Royal Hali Gaziantep – Atomerőmű SE
75–63
(18–20, 16–13, 25–18, 16–12)
EuroChallenge, B csoport
Gaziantep

Gaziantep: Bremer 9/3, Erdogan 8, Stevic 19, Akpinar 13/9, Borovnjak 4. Csere: Burrell 12/6, Göktas 6/3, Bayav 4, Ogut -.

ASE: Vaughn 11/3, McGruder 10, Körtélyesi 3/3, Szabó Zs. -, Tóth Á. 6. Csere: Kovács Á. 11/9, Eilingsfeld 5/3, Medve 2, Jones 15, Baki -.

{morfeo 219}


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%